Valami új Afrikából

„Semper aliquid novi Africam adferre – Afrika mindig tud valami újat nyújtani” írta Plinius, a római polihisztor az i. sz. I. században, Arisztotelész 400 évvel korábbi munkája nyomán. Arisztotelész és Plinius számára az „újdonság” nem volt pozitív kategória: furcsa, kiszámíthatatlan, veszélyes, nem kívánatos dolgot jelentett. Afrika esetében az európai tapasztalat gyakran igazolta e negatív nézőpontot. Karthágó évtizedeken át egzisztenciális fenyegetést jelentett Róma számára. A mórok meghódították és 800 éven át megszállva tartották Spanyolországot, 250 éven át Szicíliát. A Barbár Part kalózai és rabszolgavadászai az ír és izlandi partokig eljutottak, és csak a XIX. században sikerült felszámolni észak-afrikai bázisaikat. Felfedezők, kereskedők és hódítók kutatták Afrika titkait és igyekeztek kiaknázni gazdagságát, de Afrika rendre lerázta őket és megmaradt rejtélyes és egzotikus, de mindenek előtt veszélyes kontinensnek.

A hidegháború során a kontinens a nagyhatalmak küzdőtere volt, ahol helyettesítőkön keresztül – és a nukleáris eszkaláció kockázata nélkül – vívhatták küzdelmüket. Jórészt a nagyhatalmi konfrontáció következménye, hogy Afrikából évtizedeken át szinte kizárólag forradalomról, polgárháborúról, népirtásról, éhínségről és járványokról szóló, lehangoló, a pliniusinegatív nézőpontot igazoló hírek jöttek. Egytől-egyig ember által okozott katasztrófák voltak ezek, melyekben kiemelkedő szerepet játszottak a vallási és etnikai alapon szervezett milíciák és terrorista szervezetek. A hidegháború végével e szervezetek nem szűntek meg, csak átalakultak – a megszűnő nagyhatalmi támogatást nagyrészt úgy pótolták, hogy könyörtelenül élősködnek a helyi társadalmon. Kiszámíthatatlan, erőszakos tevékenységükkel destabilizálják a kontinens amúgy is bizonytalan alapokon álló államait, szövetségeket kötnek egymással és az iszlamista terrorizmus vezető szervezeteivel, az al-Kaidával és az Iszlám Állammal. Kialakulóban van egy szélsőséges iszlamista világszervezet, mely egyelőre csak retorikában, de előbb-utóbb tettekben is fenyegeti a nyugati, demokratikus kultúrát és társadalmakat.

E fenyegetést nem szabad figyelmen kívül hagyni, ugyanakkor nem lehet kerítéssel, tengeri őrjáratokkal, deportálásokkal megállítani Afrika partjainál. Mert Európának – a világnak – legalább annyira szüksége van Afrikára, mint Afrikának Európára. Ezt az egymásrautaltságot ismeri fel az Európai Unió, amikor jelentős pénzbeli segélyt, valamint gazdasági, adminisztratív, politikai és biztonsági támogatást nyújt Afrika különösen veszélyeztetett államainak. E felismerést tükrözi Magyarország „déli nyitás” programja is, és e felismerés jegyében szolgálnak a Magyar Honvédség tisztjei és altisztjei afrikai béketámogató műveletekben. Meg kell tehát ismerni a fenyegetést, és meg kell találni azokat az eljárásokat, amelyekkel a leghatékonyabb módon kezelni lehet. Ehhez járul hozzá a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és az MH Geoinformációs Szolgálat közös kiadványa, mely a legfontosabb afrikai terrorista és szakadár szervezeteket ismertető tanulmányok gyűjteménye. A szerzők valamennyien választott témájuk szakemberei: hosszú helyi tapasztalat (elsősorban békeműveletekben teljesített szolgálat), évekig tartó tudományos kutatás, de legtöbb esetben mindkettő alapozza meg ismereteiket. Afrikai szolgálatba induló katonáinknak, diplomatáinknak, üzletembereinknek ajánlom a könyvet, mert a kiutazás előtti felkészüléséhez kiváló segédanyag.


Dr. Benkő Tibor
vezérezredes
a Honvéd Vezérkar főnöke